Schäffer Erzsébet cikkei
Virágoskúti bivalyjoghurtot kanalazok, érlelt tehénsajtot, szelet mangalicaszalonnát ízlelgetek. Karika füstölt kolbászt, papírvékony sonkát, paradicsomot, erős paprikát, lilahagymát harapok mellé. Kavargó ízek a számban. Minden, amit elém tesznek Rózsa Péter biogazdaságából való. Itt termett, itt dolgozták fel, itt kínálnak vele. A kedvencem a bivalygomolya, kérek abból is egy falást. Gyerekkorom ízei térnek vissza, felejthetetlen reggelik, ebédek és vacsorák.
Egy jellemző párbeszéd tanúja voltam az asztalánál. Új ember jelentkezett a gazdaságba, irodai munkára. Fiatal nő. Rózsa Péter faggatja. Gondolom, kíváncsiságból mindenféle munkát felsorol. Hát fejni akar-e? Azt nem tudnám csinálni! Rossz a hozzáállása, kislány! Azt kellett volna mondani, nem ismerem ezt a tudományt, de biztosan meg tudnám csinálni! Mert az ember mindent meg tud csinálni – ha akar.
Rózsa Péter cifraszűrben belovagolt Debrecenbe
Azt hittem, a kisborjúkat mutatja meg, az új górét, a bivalyfejést, meg a Nóniuszokat, mert abba is belefogott. De kiderült szövőtáborba hívott, meg vendégéhez, a csíki kenőasszonyhoz. A Péter-nap, ahol éppen huszonöten ültük körül a családi asztalt, már csak ráadás volt. Februárban Péter? – kérdeztem. Jaj, ti pestiek, a paraszt nyáron dolgozik, nem ér rá névnapot ülni…
Amikor beszélni hallom paradicsomról, lóról, az érett dinnye titkairól, a kapálás technikájáról, mangalica szalonnájáról, a hídi vásáron vett subáról, na meg a legkedvesebb verseiről, hát szívem szerint ott maradnék a tanyáján, Virágoskúton meg Vókonyán. Ahol nincs vegyszer, ahol nem megy pocsékba semmi, mert átgondolt gazdálkodás folyik. Ott maradnék. Mint a postamester is...